MetakeresőMagunkrólPartnerekIM site-okOrvost keresekLinkekMediFórumEnglish





Szakmai oldalak


A belépés ingyenes
regisztrációhoz kötött.

Belépés

azonosító:

jelszó:




Regisztráció új felhasználók számára


Elfelejtette jelszavát?

Szavazás


Javul-e az egészségügy helyzete a mostani kormányzati ciklusban?

jelenlegi állás
Archívum


Semmi sem változik


Végre történik valami


Még rosszabb lesz






Főoldal Orvostörténet

Az elmúlt év legjelentősebb tudományos felfedezései

őssejt, gén, felfedezés

A Science folyóirat minden évben összefoglalja a tíz legfontosabb tudományos felfedezést. Idén a legnagyobb elismerést a „rendelésre előállított” sejtek kidolgozóinak adta, akik bizonyos betegségekben újraprogramozták a beteg sejteket. Ezek a sejtvonalak, illetve az előállításhoz felhasznált technológia régóta áhított reményt ad a Parkinson-kór és az 1-es típusú cukorbetegség megértésére – és talán egyszer majd a gyógyításra is.

A folyóirat a sejtek újraprogramozását az év tudományos áttöréseként emlegeti, de mellette kilenc hasonlóan jelentős tudományos teljesítményről is beszámol.

„Amikor az újságírók és a szerkesztők a legnagyobb sikereket válogatták, olyan kérdésekre keresték a választ, amelyek a világegyetem alapvető működését feszegetik, illetve utat mutatnak a jövőbeli felfedezések számára.

A győztesünk, a sejtek újraprogramozása, egy egészen új területet nyitott a biológiában, és esélyt nyújt arra, hogy életmentő felfedezéseket tegyünk” – fogalmazott a folyóirat egyik szerkesztője.

Két évvel ezelőtt egérkísérletek során kiderült, hogy kitörölhető a sejt „fejlődési memóriája” pusztán négy gén beültetésével. Ezután a beavatkozás után a sejt képes volt egészen más típusú sejtté is fejlődni.

Idén látványos továbblépésre került sor: különféle betegségekben szenvedő páciensekből származó sejteket sikerült őssejtté programozni. Ez azért különösen jelentős eredmény, mert sok betegséget szinte lehetetlen állatmodellekben tanulmányozni, így nagy szükség van az őssejttenyészetekre. A létrehozott sejtek növekedtek és osztódtak a laboratóriumban, és arra is képesek voltak, hogy másfajta sejtekké alakuljanak: például olyan olyanokká, amelyek az adott betegségben kórosan működnek.

Egy másik kutatócsoport az őssejt állapotot kihagyva érte el, hogy az egyik típusú hasnyálmirigy sejt (az úgynevezett „exokrin sejt”) közvetlenül egy másfajta sejtté („béta sejt”) alakuljon.

Ezek a sejtek nagy szerephez jutnak majd a betegségek kialakulásának tanulmányozása során, és hasznosak lehetnek az egyes gyógyszerek hatásának vizsgálatakor is. Sőt, ha az újraprogramozási technológia kifinomodik, arra is lehetőség lesz, hogy a pácienseket a saját újraprogramozott sejtjeikkel gyógyítsák meg.

Tekintsük át a többi kilenc toplistás tudományos felfedezést is:

Exoplanéták – hisszük, ha látjuk: Idén először közvetlenül figyeltek meg olyan bolygókat, amelyek nem a nap körül keringenek. Ehhez speciális teleszkópokra van szükség, ami elkülöníti a bolygók gyenge fényét a csillagok ragyogásától.


Oldalak: 1 | 2

Seprődi, B.; InforMed Hírek 7   InforMed
2009-07-15 21:44:11

Megjelent: Science Daily; 2009-01
InforMed Hírek(7); 2009-01-06

Kapcsolódó cikkek:

  • Új felfedezés: a HIV vírus elleni sejteket egy fehérje kikapcsolja
  • Barna zsír: a lefogyás kulcsa
  • A rákkutatás új módszere
  • Küldje el ezt a cikket ismerőseinek!

    Nyomtatható verzió



    MediFórum: Szóljon hozzá!
    Ha orvosainktól szeretne kérdezni, NE IDE ÍRJON, az Orvos válaszol rovatnak küldje el kérdését. A választ a rovatban találja meg.
    Kérjük, olvassa el tájékoztatónkat is.


      Új hozzászólás



    Oldalak: 1


    A rovat legfrissebb cikkei




    Auschwitzi orvosi kísérletekhez használt eszközök kerültek a lágermúzeum tulajdonába


    Elhunyt Kiss János sebészprofesszor, az Európai Sebész Társaság elnöke


    Elhunyt Fehér János májkutató professzor


    Robert Koch, a TBC kórokozójának felfedezője 100 éve halt meg


    Parragh György professzort ismerték el a 2010-es Markusovszky Lajos-emlékéremmel


    Főoldal Friss hírek Betegségek Életmód-wellness-természetgyógyászat IM site-ok
    Egészségpolitika Szakmai oldalak Média ajánlat Adatvédelem Regisztráció




    Keresés






    Részletes keresés
    Metakereső



    We comply with the
    This website is accredited by Health On the Net Foundation. Click to verify. HONcode standard for trustworthy health
    information:
    ellenőrzés.





    Mi ez?

    Hirlapom

    InforMed
    hírszolgálat







    Várandósnapló


    Babanapló



    Keresés az MSD
    kézikönyvben


    Keresés a könyvben

    Megjelent a Kézikönyv 2. kiadása

    MediFórum - Orvosoknak és az egészségükkel törődőknek




    Ajánlatunk