![]() | ![]() |
|
|
Az MTT MOTESZ Díjra terjeszti elő Prof. emer. Dr Renner Antalt
A Magyar Traumatológus Társaság MOTESZ Díjra terjeszti elő Prof. emer. Dr Renner Antalt, aki szakmai tevékenysége folyamán sokat tett a magyar kézsebészetért, nemzetközileg elismert, számos hazai és nemzetközi kongresszus szervezője volt, egy sor MOTESZ által szervezett Interdiszciplináris Fórumának szervezője és előadója ként jeleskedett. Tevékenységével a kitüntetésre érdemes, az eddigi kitüntetettek névsorához méltó személyiség. Prof. Emer. Dr. Renner Antal szakmai életrajza Dr. Renner Antal 1933 január 8-án született Pestszenterzsébeten. Gimnáziumi tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte, 1952-ben érettségizett. Általános orvosi diplomát 1958-ban kapott a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Az Egyetem elvégzése után 9 hónapig az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott, majd 1959. júliusában került az első éveit élő Országos Traumatológiai Intézetbe, ahol 2006-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott. Első intézeti tanítómestereinek, osztályvezetőinek -Dr. Ravasz János docens és Dr. Manninger Jenő - irányításával a fiatal, jó képességekkel, adottságokkal rendelkező, ígéretes tehetségű orvos pályája, minden tanulási lehetőség igénybevételével -itthon és külföldön-, alkotó légkörben, gyorsan emelkedett. 7 év után már felvételes ügyeletvezető lett. Szakképesítései:
Munkahelyi előmenetele:
Egyetemi pályafutása:
Akadémiai fokozatai:
Publikációs tevékenysége:
Tagsága Orvos Társaságokban: Tiszteletbeli tagság: Dr. Renner Antal a magasszintű orvosi gyógyító tevékenysége -traumatológiai és kézsebészeti- mellett 1962-től rendszeres oktatója volt az Országos Intézet és az Orvostovábbképző Egyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszéke által szervezett tanfolyamoknak. Már fiatal orvos korától segédkezett a Magyar Traumatológus Társaság, a Magyar Kézsebész Társaság tudományos üléseinek, kongresszusainak a szervezésében a MOTESZ közreműködésével. Később, mint az említett Társaságok tisztségviselője (főtitkár, elnök) hazai és nemzetközi kongresszusok, továbbképző tanfolyamok sorát szervezte közösen a MOTESZ felkészült munkatársaival, velük mindig szívélyes, baráti együttműködésben. E rendezvények közül is kiemelkedett az I. Közép-európai Balesetsebészeti Kongresszus szervezése Budapesten, 1994-ben, 16 országból, közel 1000 résztvevővel. Évtizedek óta alkotó híve volt az önálló társ- és rokonszakmák (a traumatológia és kézsebészet mellett az ortopédia, a gyermektraumatológia, az idegsebészet, a plasztikai- és égés sebészet, a maxillo-facialis sebészet) kölcsönösen gyümölcsöző, interdisciplináris együttműködésének, úgy az oktatásban, mint a tudományos tevékenységekben, s e célok elérésében mindenkor kitűnő társ volt a MOTESZ. A XX. század utolsó évtizedében Kassán az Orvosegyetemen, Erdély és Székelyföld több városában, a Marosvásárhelyi Egyetemen is felkérték szakmai tanfolyamok tartására, egyetemi oktató előadások, beteg-konzíliumok tartására. Tudományos-szervező munkáját a Magyar Tudományos Akadémia több Bizottsága mind a mai napig igényli. Szakmai munkásságának kiemelkedő fontosságú területei a kéz fejlődési rendellenességek kezelése, a fogásképesség kialakítása már az iskoláskor előtt, az izületi protézisek alkalmazása kézsérülések után, a hüvelykujj pótlás különböző lehetőségei, a kéz fogásképességének helyreállítása betegségek és sérülések után. 2009-09-28 12:03:24
Oldalak: 1 |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||